nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image

Visegrad Wine Route tanulmányút: 3. nap – Magyarország

header big

Visegrádi borutak – Magyarország

P1030042 P1030062

– Vajon hogy csinálják mások? – meglehet, ez a kérdés foglalkoztatta egy nemzetközi alapítvány munkatársait, amikor európai uniós pályázaton nyert összegek fölhasználásával lehetőséget biztosítottak a visegrádi országok néhány borútjának megismerésére. Így a legérdekesebb tapasztalatokat én is megoszthatom Önökkel. Tartsanak velem ezúttal a nyolc évvel ezelőtt megalakult Pécs-Mecseki Borút néhány állomására!

Vizitációnkat hol kezdhettük volna másutt, mint Hetényi János családi bázisán, Mecseknádasdon? Mire eddig jutottunk kalandozásunkban, már jól esett a találkozás a hazai ízekkel. Nekiláttunk hát földeríteni a nádasdi bor-szortimentet. Volt abban szürkebarát, kékfrankos rozé, négy napig héjon tartott, nyolcvanöt-tizenöt százalékos arányban elegyített kadarka-kékfrankos siller, pontosabban újkori, Szekszárd környéki nevén fuxli, volt aztán kadarka, merlot, végül hordóból kimentett pinot noir és cabernet sauvignon. Talán még a pincészet rajongói számára is szolgálhatok friss hírrel: borozgatás közben kiderült, hogy a vállalkozás hamarosan áttér a hordók saját gyártására.

­ Még egy pillanatra a Réka vár tövében maradva ki kell emelnem a vacsorára bepuszilt sült csülköt és nyakapecsenyét, párolt káposztát, valamint a reggelire elfogyasztott kolbászokat, disznósajtokat és stifoldereket. Ja, és ki ne felejtsem a házi készítésű sárgabaracklekvárt! Ha a hordók is úgy sikerülnek, mint az, nincs ok aggodalomra.

Jártunk a közeli Bonyhád nagy borgyárában, a Danubiana zöldmezős beruházásban megvalósított óriási pincészetében is. Az 1997 óta üzemelő telepen évi hatvan-nyolcvanezer mázsa szőlőt dolgoznak föl, ami nem csekélység. Dorcsák Csaba (pannonborbolt.hu) azzal az ajánlással terelgetett a kóstolás felé, hogy az innen kikerülő termékek ár-érték aránya igen kedvező. És valóban, sem a zöldveltelini, sem a chardonnay, sem a cirfandli, sem a hárslevelű, sem a merlot, meg Isten a tudója, mi mindent kóstoltunk még, szóval, egyik tétel ellen sem emelt kifogást senki.

Schunk József kézműves borászatban pedig egyenesen hosszabb laudációt mondtak azok, aki a cabernet sauvignon rozéból mintát kaptak. Olyannyira, hogy a társaság a lepalackozott tételt azonnal fölvásárolta, sőt, akadt, akinek már nem is jutott… Vegyünk egy közeli példát: én. De Hosszúhetény nincs messze, és az átmeneti hiány könnyedén pótolható. S ha már valaki elkocsikázik odáig, érdemes néhány üveggel beszereznie Pécs 2013. évi borából, az olaszrizling és a savignon blanc hatvan-negyven százalékos házasításából is.

Következett a Kalamáris, amelyet Rippl Béla csapatától tavaly novemberben vett át Jobbágy Kornél. Itt elfogyasztott ebédünket csodálatos íz-világ jellemezte. Az egyes fogásokhoz vendéglátóink nagyszerű érzékkel társítottak borokat, és ne tagadjuk, az is jól esett, hogy Kornél diszkréten a háttérben maradva bár, de folyamatosan figyelemmel kísérte az asztaltársaság hangulatát, elégedettségét, és szükség esetén egyetlen pillantásával vezényelni tudta a folyamatokat.

Bevezetésül zöldveltelini érkezett, tányérjainkra pedig burgonyatortával és spenóttal lazactörzset rendeztek gondos kezek. A lazacot leöblítendő jöhetett a Radó pince kékfrankos roséja. A főfogás, a szarvas pörkölt juhtúrós galuskával készült, és a Riczu Tamás – Stier István páros cabernet sauvignonja tett pontot a végére, ami sokak szerint a régió legjobbja a maga kategóriájában. A somlói galuskát pedig igazi desszertborral, a mohácsi székhelyű Planina Borház édes cirfandlijával kísértük el, amiről a Pécs-Mecseki Borút jelenlévő elnöke, Gonda Tibor is csak annyit mondott hümmögve, hogy bizony, nagyon szép lett. Egyébként társaival együtt beszerezhető a ház igényes vinotékájában.

Az ilyesfajta tanulmányutak egyetlen átka, hogy szőlőt, pincét, hordót, palackot és bort rengeteget lát az utazó, de a falvakból, városokból, ahol mindezeket fölleli, jószerével alig ismer meg valamit. Pécsett, a Kalamárisban ülve, párszáz méterre a városközponttól éreztük mi is, hogy legalább a Széchenyi térig el kéne sétálni. De ahogy a többi országban, úgy nálunk sem volt pardon; indulnunk kellett Dél-Moráviába tovább.

Csak abban reménykedhettünk, hogy az új találkozáshoz az elfogyasztott étkek és borok ereje elegendő lesz. A bennük lévő mágnesség, gondoltuk, majdcsak hozzánk vonzza a vendégeket újra. És ha valaki már visszatér, talán lesz annyi ideje, és kedve is, hogy szétnézzen kicsit.

 

 

Sz. Koncz István

 

footer