A Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter a Gyeregyalog.hu Egyesület gesztorálásával alakult meg 2010-ben, majd elnyerte a DDOP keretében meghirdetett ökoturisztikai klaszterfejlesztési pályázatot. Ezen pályázat keretében számos olyan termék és szolgáltatás valósult meg, amely közvetve vagy közvetlenül is előnyt jelent a régiónkban működő ökoturisztikai szolgáltatóknak, és a hozzájuk érkező vendégeknek is.

A Klaszter célja az ökoturizmus személetével egységben, a természetet, a ritkaságokat oly módon megismertetni a vendégekkel, hogy a turistaforgalom se mennyiségével, se minőségével ne tegyen kárt a természeti és kulturális értékekben.

 

Az érdekes látnivalókon túl a tagjaink sokszínű programmal várják a látogatókat. A programajánlatban megjelennek a természetjárás és az aktív pihenési lehetőségek különböző formái, mint a gyalogos, a kerékpáros, lovas vagy a vízi túrázás. A tagok szolgáltatási között megtalálható a hagyományőrzés, kézműves foglakozások, őshonos állatok megismerése, erdei iskola programok és a játékos környezetvédelem. Sok helyen a tagjaink helyi specialitásokkal is várják vendégeiket.

 

 

Programajánlat 2013-ra:

– Szövés-fonás napok a Katica Tanyán

Kenyérdagasztás, szövés, fonás, kisállat simogatás, tehénfejés, makramézás…

 

– Tavak között hegygerincen

10 km-es túra az Orfű-Tekeres – Dánom-szőlőhegy – Abaliget – Balázs-hegy – Sárkány-kút – Mecsekrákos útvonalon

 

– Mesterségek napja a Katica Tanyán

Langallódagasztás, házi hurka- és kolbásztöltés, fafaragás, kisállat simogatás, tehénfejés…

 

– Zöldike Öko-és Életmódtábor Orfűn

Szeretnéd praktikákat megismerni a Földünk megmentésére? Ha igazán „zöldnek” érzed magad, és szeretnél egy egészséges hetet környezetbarátokkal tölteni, csatlakozz a Zöldike Ökotábor csapatához!

 

– Nyitott pajtanap Levendula Porta és Pajtaszínház

Újdonság: Orfűn felújításra került egy 1920-as években épült sváb ház a hozzátartozó gyönyörű pajtával együtt. A pajtában egy régi parasztkonyhát, kézműves teret és egy néptánchoz, tánchoz, zenekari próbákhoz alkalmas színpadot is építettek.

 

 

Részletes programokért, újdonságokért, ökotippekért keresse fel a Klaszter honlapját (www.gyeregyalog.hu) vagy facebook oldaldalát!