nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image nivo slider image

Visegrad Wine Route tanulmányút: 2. nap – Szlovákia

 

header big

Visegrádi borutak – Szlovákia

P1020945 P1020939

– Vajon hogy csinálják mások? – meglehet, ez a kérdés foglalkoztatta egy nemzetközi alapítvány munkatársait, amikor európai uniós pályázaton nyert összegek fölhasználásával lehetőséget biztosítottak a visegrádi országok néhány borútjának megismerésére. Így a legérdekesebb tapasztalatokat megoszthatom Önökkel. Tartsanak velem ezúttal Tokaj szlovákiai oldalára.

 

Az Ostrožovič pincészet kóstolótermében a belépő számára két dolog szembeszökő. Az egyik az elismerések, diplomák, oklevelek magas száma (valamelyik hölgy a társaságból hatvanháromig jutott az összeadásban), a másik a jókora befőttesüvegekben úszkáló szőlőfürtök látványa. A legnagyobbak a hárslevelű harminc centis bogyósorai.

A régió első magántulajdonú cége 1991 óta írja történetét. Termékválasztéka hasonló a hazaihoz, ám két tétel egyedivé teszi: a furmint alapon készített pezsgő, és a biobor. Utóbbi igen hangsúlyos helyet foglal el a társaság életében. Ötvenegy hektáros territóriumukból közel tíz százalékot áldoznak e portékák előállítására. Ezekben a szőlőskertekben mellőzik a kemikáliák használatát, és a seregélyek ellen vadászsólyom illetve sas bevetésével védekeznek. A tőkéket kímélendő mindenütt kizárólag kézzel szüretelnek. Szólni kell aztán még egy különlegességről. A kert egy részén a korábban itt élt gazda, egy bizonyos Hankó úr telepített töveket 1947-ben, Az új tulajdonosok jó érzékkel megmentették az életképes egyedeket, így az ember egy nyelet múltat is visszakortyol az ott szüretelt szőlő levével.

A termőterület tőszomszédságában nyugodt pihenést biztosító panzió működik, mindazon kellékekkel, amelyeket wellness összefoglaló néven emleget a turisztikai szakirodalom. Mégis, a legfőbb látványosság maga a pince. Tizenhárom méterrel a napszint alatt húzódik, hőmérséklete télen-nyáron tizenhárom fok. Többször bővítették, ám első járatait, termeit még a XIII. században vájták tufába. A változó idők különböző ízlésű és kézügyességű alkotói olykor szobrokat is faragtak a viszonylag könnyen alakítható anyagból. Így hát itt trónol Béla király (vajon ki, melyik Bélája lehet?), átsuhan a fejünk fölött egy pufók angyal, vagy éppen organikus díszítő elemek tekerednek a mennyezeten, a falakon. A legszebb talán mégis az a rész, ahol a tufa csak a szerszámok nyomát őrzi. Hozzáteszem: a hordókat mindenütt vastagon borítja penész. De nem csak a hordókat, hanem a palackokat is, néhol három-ötcentis vastagságban. Magától nő, de táplálják: a borkóstolók után az összes maradékot, amit a vendégek a poharakban, kiöntőkben, kancsókban hagynak, szétpermetezik.

A nyolc hektár területen gazdálkodó, Zlatŷ strapec (arany szőlőfürt) elnevezésű pincészetben magyar tulajdonos fogad. Az idős, víg kedélyű úr szívesen kóstoltat, bár maga nem iszik. Elmondása szerint az egyszeri tokaji borász azzal hencegett kollégái előtt, hogy édes szamorodnijában annyi csak a víz, amennyit a szellő és a harmat hordott belé. A konkurencia rosszindulatú megjegyzése szerint az illető két lovát hívták Szellőnek és Harmatnak, és valóban ők hordták a borba a vizet a kútról, eladás előtt…

Ami a palackokból elénk kerülő kínálatot illeti, megtalálható abban a hárslevelű, az aszú, az aszúesszencia, a szamorodni, a furmint, még a fordítás is. Vörösborral persze nem foglalkoznak, ennek fölvetése, sőt, az ilyen irányú, óvatos puhatolódzás is becsületsértésnek számít errefelé.

Gasztronómiai élmények reményében a Macik pincészet és panzió gondosságára kellett bíznunk magunkat, és bizony, nem jártunk rosszul! Az első este kacsát hozott elénk, jókora darabot, bő negyedét annak a szegény madárnak, ropogósra sütve, sós palacsintával, ahogy illik. Az egyik főétkezés töltött káposztával lepett meg bennünket, olyan formában, ahogy a Pannon Borbolt résztulajdonosa, gazdája, Dorcsák Csaba kedveli: nem savanyú volt a levél, amibe a tölteléket tekerték, hanem édes, nem volt apraja, és elég bőséges, roppanós volt a rizstartalom is. Tejföl helyett valamiféle paradicsommártással kínálták. Csabi, aki, ha jól emlékszem, Ófehértóról származik, az otthoni ízeket vélte fölfedezni az elénk hozott tálakon. Ha valakiben ezek után följönne a vád, hogy a Macik gazdái, tulajdonosai a magyarokkal szemben a pozitív diszkrimináció elvét alkalmazták volna, nos… Elmondhatom, hogy ez a vád teljességgel megalapozatlan. Részleteket e helyt nem közölnék.

Mindemellett: a Macikban nagyon barátságos, hogy minden szobában ott trónol egy dundi mackó bácsi vagy éppenséggel mackó néni, és valamennyi szobakulcs mellett ott fityeg a karikán egy kismackó. A falu, Malá Tŕňa közepén átfolyik a csöndesen csobogó patak, a fölötte átívelő fahidak békésen néznek maguk alá, halkan kong az estéli harang, és a látogató hajlamos elhinni, hogy egyszer talán még az emberek is megbékélhetnek majd egymással határokon innen és túl.

 

Sz. Koncz István

 

 

footer